2014. július 15., kedd

Koncertnapló - 2014.07.12. Martos(SK)

Az egész úgy indult, hogy meghívást kapott az AYERS ROCK a II. Martosi Szabadegyetem elnevezésű 4 napos fesztiválra Szlovákiában, ahol Mi szombat délután játszhattunk a kis színpadon.
Személy szerint kicsit tartottam attól, hogy nem lesznek nézők, merthogy régebbről volt már ilyen féle tapasztalatom, sajnos. Azonban ez az aggodalmam a háttérbe szorult, miután egy héttel a koncert előtt tudatosult bennem, hogy én az ominózus héten éjszakás műszakban húzom az igát, (Hurrá!) így szombaton a koncert előtt nem lesz túl sok lehetőségem pihenni. Ez így is történt, a koncert napján reggel negyed 8-kor kerültem ágyba, majd 2 óra intenzív(?) alvás után készülődés, végül fél 11-kor gyülekező a próbateremnél. A tervezett 11 órai indulás némiképp csúszott ilyen-olyan okokból, de aztán mindenki elfoglalta a helyét az Ayers Rock mobilban és útnak indultunk.
Az út kellemesen telt, beszélgetés, sztorizgatás, nevetgélés ahogy az lenni szokott, még a kisbusz "szétszedése" is belefért a dologba... ("Erős" Pista olyan határozottan belemarkolt, hogy a fogantyú simán a kezében maradt :-) )

Hamarosan megérkeztünk Martosra. Szép hely, már amennyit láttam belőle. A fesztivált két tó körül rendezték meg, viszonylag nagy területen. Összesen 3 színpad volt, a kis színpad jól elkülönítve a másik kettőtől. Megérkezésünkkor még nem tudtam hogyan is néz ki a terep, mert a kis színpadhoz egy sörpadokkal és kajás-piás pavilonokkal teli utcácskán lehetett eljutni. A buszunk éppen elfért ott, így gyorsan kipakoltunk, aztán Gyuri kivitte a parkolóba a járgányt.
Egy rövid terepszemle után a technikus kollégákkal egyetemben elkezdtünk felcuccolni a színpadra. 13:00 órára volt kiírva a kezdés, nos ez nem jött össze... valahogy 14:00 tájékán mondhattuk azt, hogy na, kész a beállás! Ekkor még alig-alig voltak a nézőtéren, de ahogy láttam, szerencsére ez hamar változott.
Mint ahogy az lenni szokott a koncert nem mehet le csak úgy hibátlanul, kisebb-nagyobb technikai problémákkal most is szembesülhettünk, drága Murphy barátom jóvoltából. :-)

Hol a kábelt húztam ki a mikrofonból, hol a hangerő arányok változtak, ahogy annak lennie kell általában :-)
A koncertet egyébként sikeresnek mondhatom, a közönség érdeklődést mutatott a zenekar iránt, ami már örömet tud nekem okozni. A közönség sorai között voltak már a következő zenekar tagjai, ők a Black Side.
Koncert után hamar össze is barátkoztunk velük. A jól megérdemelt gyros tálam után vissza is mentem a párommal (merthogy ő is elkísért bennünket és készített nekünk fotókat is :-) ) a színpadhoz ahol új barátaink zenéltek épp. Őszintén szólva nekem tetszett a muzsikájuk és remélem még lesz alkalmam/alkalmunk  találkozni velük.

Később még szétnéztünk a fesztivál más területein is, közben ment a gyermekfelügyelet, hiszen elkísért minket két gyerkőc is az anyukájukkal.
Ha jól emlékszem, valahogy este 6 óra magasságában indultunk haza, na akkor már érződött rajtam, hogy csaknem 24 órája talpon vagyok... ahhoz képest jól bírtam.

Összességében pozitív élményekkel gazdagodtam ezzel a koncerttel, bár mindig jobb, ha az ember rá tud készülni, pihenni egy fellépésre.

A következő fellépés július 26-án lesz, Szlovákia Zsére nevezetű községén. Majd arról is beszámolok!

2014. május 28., szerda

2014. február 26., szerda

Anagramma koncert

Március 29-én Budapesten játszunk az Anagrammával. Mindenkit várunk szeretettel, a zenekar 20órakor kezd! Majd írok valami beszámolót is róla... :-)

2014. február 13., csütörtök

Esti fotózgatás

Van egy kis fényképezőgépem, igazából amolyan utazgatós tényleg kicsi gép, amit este próbálgattam. Kíváncsi voltam mit tud, hát nekiálltam az eget fényképezni. Az eredményen meglepődtem, mert a sok használhatatlan kép között találtam kettőt, amin megjelent az Orion csillagkép. :-)
Íme:



Anagramma EP 2014/1

Elkészült az Anagramma nevű zenekarom idei stúdióanyaga! Idén is egy kis különlegességgel szerettünk volna előrukkolni, így a teljes 15 dalos anyagot négy felé szedtük és az év első felében minden hónapban bemutatunk egyet. A borítót is szétvágtuk, aztán majd a végén kijön a teljes kép.
A dalok az alábbi linken hallgathatóak meg, de le is lehet tölteni őket!
https://soundcloud.com/anagrammamusic/sets/anagramma-ep_2014-1